Mikulás

Az idén sem maradhatott el, a már hagyományos  “Mikulás járatunk”. A Váci Mihály Általános Iskola alsó tagozatos diákjaihoz juttattuk el az “öreg szakállast”. A gyerekek mint minden alkalommal, most is kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadtak.  A Mikulás megajándékozta a rengeteg jó gyermeket. Krampuszaink nagy szomorúságára idén sem találtunk rossz gyereket, talán majd jövőre. A csökkent létszám miatt sajnos nem sok fotó készült 🙁  . Az alábbi linken elérhetőek a fotók.

IV. Lovasgazda Családi Nap

Sikeresen lezajlott IV. Családi Napunk, ez is mint az előző három is merőben más volt. Igyekeztünk beleadni tudásunk legjavát, megcsillogtattuk “színészi” képességeinket, remélhetőleg nem okoztunk maradandó “károsodást” ezzel senkinek. A hőség ellenére rengeteg látogatónk volt, sok pozitív visszajelzést kaptunk már, amit ezúton is köszönünk. Az elmaradhatatlan hétpróba, és a nagyon népszerű plüsskórház mellett, a meghirdetett rajzversenyre is rengeteg csodás pályamű készült, melyet a helyszínen zsűrizett és díjazott Illés Márta, a jutalom pedig az általa illusztrált gyönyörű mesekönyv. Természetesen a felnőttekre is gondoltunk, ők a színpadi produkciók mellett nézelődhettek, és vásárolhattak a szebbnél szebb kézműves termékekből.  A lovaskocsikázás, lovaglás, és íjászat is nagyon népszerű volt mely jó szórakozást nyújtott gyermeknek felnőttnek egyaránt. Szekeresné Békési Ilona, tanítványival gyönyörű népdalokat énekelt, és az arra kíváncsiak megcsodálhatták a Csermely Lovasudvar tanítványinak, Nekeczki Liza , Nekeczki Flóra és ifj. Benedek Péter lovastorna bemutatóját is. A tápiószentmártoni Ebadta Ebtanoda látványos kutyás bemutatóval szórakoztatta a megjelenteket, és belevonták  a produkciójukba a gyermekeket is. A fő színpadi produkciónk előtt a Tápióbicske Barátainak Köre által főzött finom babgulyás volt az ebéd. Ezután következett  a mi kis “Lovasszínházunk” melyet az állatot és embert próbáló hőség ellenére sikeresen előadtunk, amit nézőink a hűs árnyékból figyelhettek.

Köszönjük a rengeteg felajánlást, támogatást amit kaptunk, idén már végleges helyre költöztünk, ezután már itt lesznek megtartva rendezvényeink. Igyekszünk tanulni a hibákból, és a véleményeket figyelembe véve alakítani a programot és helyszínt. Reméljük mindenki elégedett lesz, illetve volt eddigi tevékenységünkkel, és hírét viszi alapítványunknak. még egyszer köszönünk mindent mindenkinek, és jövőre ugyanitt találkozunk.

Végezetül pedig beszéljenek  SZEKERES TIBOR csodálatos  képei.

TeSzedd 2019

Alapítványunk idén is csatlakozott a TeSzedd mozgalomhoz, most a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos diákjai voltak a segítségünkre. Három lovaskocsival kettő napon át szedtük a szemetet, közben  pedig  kocsikáztattuk kis önkénteseinket. Termékeny napok voltak ezek, bár a területe egy részét már két éve is kitakarítottuk, sajnos most is volt vele rengeteg munka. Örülünk, hogy a gyermekek kivétel nélkül lelkesen szedték a szétdobált szemetet, és nagyon boldogok voltak miután kész lett, és megcsodálhatták munkájuk gyümölcsét. Köszönjük, hogy létrejöhetett ez a program, és reméljük, hogy jövőre sokkal kevesebb ilyen jellegű munkára lesz szükség.

Ezek a gyermekek biztosan vinni fogják hírét, hogy nem szabad szemetelni, hiszen ez közös érdekünk, csak így tudunk szép tiszta, és egészséges környezetben élni. Köszönjük az Iskola igazgatójának és teljes tanári karának, hogy közreműködtek, reméljük még sok közös programot tudunk megvalósítani.

Végezetül pedig egy kis képes összefoglaló

Szeptember 30

Szeptember 30.-a rendkívül mozgalmas és izgalmas nap volt alapítványunk életében. egyszerre 3 helyen kellett helyt állnunk, ami nem volt kis feladat, de sikerült megoldanunk. Tarnavölgyi László meghívásának eleget téve Muhari Krisztián képviselt minket a Sülysápi közönség nagy örömére. A kilátogatók megcsodálhatták pásztorkiállításunkat, és metekinthették csodálatos csíkós bemutatóját. Baglyas Balázs egy nap két helyre is vitte hírünket, ,délelőtt a Tápiószőlősi Szüreti felvonuláson, délután pedig Tápiószentmártonban kocsikáztatta a nagyérdeműt. A Tápióbicskei Falunapon pedig a lovastorna csapatunk Széphalmi Réka, Tölgyesi Verona, Benedek Levente ifj. Benedek Péter, és Altsach Alexandra  bemutatóját láthatták az arra kíváncsiak. Esemény és élménydús nap volt ez, de beszéljenek helyettem a képek.

“Idomított lovak munkában”

A tavalyi eseménydús év után elérkezett az idő, a nagy sikerű családi nap folytatására. Rengeteg szervezés, gyakorlás  és munka után  a Majoros tanyán bepillanthattak a lovak idomításának alapjaiba. A mezőgazdaságtól kezdve, a hobbilovagláson át a fogathajtásig illetve sportlovak kiképzésének kis szeletét kísérhették figyelemmel. A bemutatott produkciók, természetesen csak ízelítő abból a rengeteg dologból , amiben a történelem során a lovak az emberek segítségére voltak. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy  látott produkciókat, szabadidőlovasok mutatták be. A célunk, hogy megismertessük a lovakkal való együttműködés legtöbb formáját, és ezáltal betekintést nyújtsunk az alapítvány tagjainak mindennapjaiba. A lovasok és lovak képzettségi szintje eltérő. Kérjük nézzék el nekünk az esetleges hibákat, hiszen mint mondtuk nem profi lovasok vagyunk. Természetesen folyamatosan dolgozunk azon , hogy lovaink és mi magunk is egyre képzettebbek legyünk. Akik a kezdetektől látogatják rendezvényeinket, talán láthatják is ennek a fejlődésnek az eredményét.

Nagyon örülünk, hogy évről évre egyre többen kíváncsiak a tevékenységünkre. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni ezeket a csodálatos lényeket, a velük való együttműködés minél több formáján keresztül. Az ember és ló kapcsolata egy különleges kapcsolat, hiszen ezek az erős állatok minden testi erejüket a rendelkezésünkre bocsájtják, és cserébe csak biztonságot és gondoskodást kérnek. A lovakkal eltöltött idő  hatalmas feltöltődést ad, már a puszta látványuk is örömmel tölti el az arra fogékony emberek lelkét. 

Alapítványunk működésének megkezdése óta fontosnak tartjuk, hogy ezt a különleges társat megismertessük a mai kor gyermekeivel. Örömmel szemléltük munkánk gyümölcsét, ahogyan a gyermekek önfeledten játszottak a számukra készített lovas mezőgazdasági eszközök “gyermek verziójával”. Minden évben “új” dolgokkal próbálunk megfelelni a gyermekek igényeinek, nagyon örülünk, hogy az immár hagyományos  Lovasgazda Hétpróbát minden gyermek kiállta,  még a legkisebbek is. Nagyon köszönjük, hogy segítették a munkánkat azzal, hogy nem szemeteltek. Az alapítványunk által meghatározott “Házirendet” is szinte maradéktalanul betartotta mindenki, ezért balesetmentesen zajlott le a rendezvény.

Bízunk benne, hogy legalább annyi örömöt leltek benne, mint amennyit mi a felkészülésben. Köszönjük a támogatóinknak, segítőinknek, akik nélkül nem jött volna létre ez, és az előző két rendezvény sem. Külön köszönet illeti Majoros Jánost és családját amiért ismét rendelkezésünkre  bocsájtotta a helyszínt.Őszintén reméljük, hogy mindenki jól érezte magát nálunk és hogy jövőre is találkozunk.

 

III. Lovasgazda Családi Nap

Több hónapos szervezőmunka és felkészülés után tegnap eljött és sikeresen lezajlott harmadik önálló rendezvényünk. Mostanra már az utómunkálatok oroszlánrészén is túljutottunk. Ízelítőül néhány képet az alábbi linken találhatnak(dr. Tutz Gyula képei).  Részletes beszámolóval mielőbb jelentkezünk. Köszönjük, hogy kilátogattak és jelenlétükkel megtiszteltek.

Rajzpályázat

Alapítványunk rajzpályázatot hirdet óvodás és általános iskolás gyermekek részére.

A pályázat témája:

A lovakkal, lovaglással, a lovas hagyományőrzéssel  és az alapítvánnyal kapcsolatos élmények megörökítése. A pályaműveket a III. Családi Napon kiállítjuk, lehet a helyszínen is rajzolni, de előre elkészített pályaművel is lehet érkezni.  A rajzok leadási határideje a III. Családi  Nap vége. Az elkészült képeket digitalizáljuk és az alapítvány facebook oldalán megjelenítve szavazásra bocsájtjuk. Az első három legtöbb szavazatot kapott képet díjazzuk (további felajánlások esetén többet is).

A rajzok hátulján mindenképpen tüntessék fel a pályázó:

-nevét

-életkorát

-elérhetőségét (telefonszám v. e-mail cím)

Jelen pályázatra beküldött rajzokat a Szorgalmatos Lovasgazda Alapítvány jogosult a pályázó külön engedélye nélkül is térítésmentesen kiállítani, bármely formában publikálni, felhasználni kiadványaiban és reklám megjelenéseiben, valamint jogosult a rajzokat a weboldalon közzétenni.