A tavalyi eseménydús év után elérkezett az idő, a nagy sikerű családi nap folytatására. Rengeteg szervezés, gyakorlás és munka után a Majoros tanyán bepillanthattak a lovak idomításának alapjaiba. A mezőgazdaságtól kezdve, a hobbilovagláson át a fogathajtásig illetve sportlovak kiképzésének kis szeletét kísérhették figyelemmel. A bemutatott produkciók, természetesen csak ízelítő abból a rengeteg dologból , amiben a történelem során a lovak az emberek segítségére voltak. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy látott produkciókat, szabadidőlovasok mutatták be. A célunk, hogy megismertessük a lovakkal való együttműködés legtöbb formáját, és ezáltal betekintést nyújtsunk az alapítvány tagjainak mindennapjaiba. A lovasok és lovak képzettségi szintje eltérő. Kérjük nézzék el nekünk az esetleges hibákat, hiszen mint mondtuk nem profi lovasok vagyunk. Természetesen folyamatosan dolgozunk azon , hogy lovaink és mi magunk is egyre képzettebbek legyünk. Akik a kezdetektől látogatják rendezvényeinket, talán láthatják is ennek a fejlődésnek az eredményét.
Nagyon örülünk, hogy évről évre egyre többen kíváncsiak a tevékenységünkre. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni ezeket a csodálatos lényeket, a velük való együttműködés minél több formáján keresztül. Az ember és ló kapcsolata egy különleges kapcsolat, hiszen ezek az erős állatok minden testi erejüket a rendelkezésünkre bocsájtják, és cserébe csak biztonságot és gondoskodást kérnek. A lovakkal eltöltött idő hatalmas feltöltődést ad, már a puszta látványuk is örömmel tölti el az arra fogékony emberek lelkét.
Alapítványunk működésének megkezdése óta fontosnak tartjuk, hogy ezt a különleges társat megismertessük a mai kor gyermekeivel. Örömmel szemléltük munkánk gyümölcsét, ahogyan a gyermekek önfeledten játszottak a számukra készített lovas mezőgazdasági eszközök “gyermek verziójával”. Minden évben “új” dolgokkal próbálunk megfelelni a gyermekek igényeinek, nagyon örülünk, hogy az immár hagyományos Lovasgazda Hétpróbát minden gyermek kiállta, még a legkisebbek is. Nagyon köszönjük, hogy segítették a munkánkat azzal, hogy nem szemeteltek. Az alapítványunk által meghatározott “Házirendet” is szinte maradéktalanul betartotta mindenki, ezért balesetmentesen zajlott le a rendezvény.
Bízunk benne, hogy legalább annyi örömöt leltek benne, mint amennyit mi a felkészülésben. Köszönjük a támogatóinknak, segítőinknek, akik nélkül nem jött volna létre ez, és az előző két rendezvény sem. Külön köszönet illeti Majoros Jánost és családját amiért ismét rendelkezésünkre bocsájtotta a helyszínt.Őszintén reméljük, hogy mindenki jól érezte magát nálunk és hogy jövőre is találkozunk.